Tata város polgármestere 2007. november 21-én tájékoztatást adott arról, hogy kötvénykibocsátás formájában csaknem négy milliárd forintos adóssággal tervezi megterhelni a várost. A kölcsönfelvétel nem kötődik konkrét tervhez, közép- és hosszútávú fejlesztések finanszírozását jelölte meg célként.
Hiányoznak a kölcsönfelhasználás célját szolgáló pontosan kidolgozott, előkészített fejlesztési tervek. A hatalmas kölcsön felelőtlen felhasználásának sem lennének a továbbiakban korlátai, huszonöt évre előre felhasználná a város összes elképzelhető fejlesztési forrásait. Két évtizeden át évente mintegy 300 milliós törlesztési kötelezettséget hárítana a következő nemzedékekre.
A felvetésre a tatai televízióban a polgármester azt a választ adta 23-án, hogy csak tervezik a felvételt. Valami történhetett, hiszen pár napra rá sürgősségi indítványában a város vezetője már arra kért felhatalmazást a képviselőtestülettől, hogy engedélyezze számára a kötvénykibocsátást. Szükséges volt egy módosított határozati javaslat támogatása, ellenkező esetben az eredeti határozati javaslat került volna elfogadásra 10-6 arányban, ami azonnali kötvénykibocsátás lehetőségét teremtette volna meg a polgármestere számára.
Akkor nem lenne baj, ha az EU-s pályázatok elnyeréséhez szükséges városi önrész megteremtését – a pályázatok elnyerése után akár kölcsön felvételével is – célozná a kötvénykibocsátás.
2008 tavaszára ígérte Michl polgármester, hogy döntenek egy tervről, hogy mire mennyit költenek a kötvény-pénzből. Ez azóta sem történt meg.
A felelőtlen költekezésre példákat hozunk a következő bejegyzéseinkben.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.